Czingel Szilvia
Bikinis lányok
A fürdőruha átalakulása napjainkig
- részlet -
1935 szeptemberében
Mezei Károly kozmetikus-bőrorvos Testkultúra
– strandkultúra
című cikkében a következőket írta a korabeli
fürdőruha-viselet átalakulásáról: „Hát
bizony ez a divat olyan volt, hogy a vízben és a
vízparton sem engedett többet láttatni a nő
testéből, mint akkor, amikor városi toalettben volt.
Lévén bő, matrózgalléros blúza könyökig érő ujjakkal
és bő bokáig érő bugyogója. A merészebb fürdőruhák
bugyogója térdig ért, de az ilyent viselő hölgyek
fekete harisnyát húztak. És aztán, az évek folyamán, a
fürdőruha sorvadásnak indult. Majd a fürdőblúz lett
mind merészebb, majd a nadrág. Rájött az ember arra,
hogy a nőknek lábszáraik, sőt combjaik vannak. Aztán
eltűnt a fürdőruha és jött a trikó. Két éve tudjuk,
hogy a nőknek nemcsak lábszáraik és combjaik, hanem
derekuk is van, amely valahol nagyon mélyen végződik.”
A különböző történelmi korok
különbözően viszonyultak a fürdéshez, és a mai értelemben
vett strandolás, a fürdés, mint szabadidős tevékenység a 20.
század vívmánya. Ennek megfelelően a fürdőruha, mint
kifejezetten erre a funkcióra kifejlesztett ruhadarab is
ekkortájt jelent meg. A korábbi korokban vagy meztelenül
fürödtek az emberek, vagy ún. fürdőinget viseltek.
Kétrészes fürdőruhához
hasonlító ruhadarabot az ókori Hellászban is viseltek már; s a
bikini őse később a rómaiaknál is népszerűségnek örvendett.
Olaszországban, a Villa Romana del Casaléban látható az a
mozaikkép, amely Kr.u. 325-ből származik és a köztudatba
„bikinis lányok” néven vonult be.
A
meztelenül fürdés főként a
szegények kiváltsága volt, de a középkorban egy nemes is, ha
nagy ritkán fürdőzésre vágyott, vitte magával a szolgáját,
akinek vigyáznia kellett arra, hogy mások ne lássák meg
meztelenül urát, miközben megmártózott a vízben.
A
19. század első felében a nők
még nem járhattak úszni. Ez a férfiak kiváltsága volt
egészen az 1860-as évekig. A férfiak ún. alsóinget viseltek,
és nyoma sem volt még a mai értelemben vett fürdőruhának. A
nők generációkon keresztül élték úgy az életüket, hogy
tengerparti vagy épp balatoni lakóhelyükről egyszer sem
mentek be a vízbe, még csak a kezüket sem mártották meg
benne. A fürdőzés, mint a szabadidő eltöltésének módja a
jómódú polgári körökben lett egyre divatosabb, s lassan
egyre több nő vetemedett arra, hogy nyilvánosan fürdőzzön
férfiak társaságában.
Az
1900-as évek elején a nők
karjukat könyökig érő, buggyos ujjal, vállukat
matrózgallérral védve fürdőztek a Balatonban. Széles
karimájú viaszosvászon kalap védte őket a napsütéstől. Ekkor
már a szoknyarész fokozatosan eltűnt a női fürdőruhákról, és
a merészebb hölgyek szoknya nélküli, buggyos nadrágos
overált kezdtek hordani.
Divat a lidókon
A
fürdőruhadivat változása az
1920-as évek elején következett be, amikor a férfiak és a
nők már együtt fürödhettek, és sok esetben a fürdőkabinok
vagy teljesen eltűntek, vagy átépítették őket fürdőházakká,
amelyeket már nem lehetett ki-be mozgatni a vízből.
Funkciójuk azonban megmaradt, öltözködtek a hölgyek, a
családok, de a vízbe már lépcsőkön lehetett eljutni, így a
női estből is több volt látható. A fürdőházakban működött
kávézó és könyvtár is, így ezek a helyek találkozási pontok,
igazi közösségi terek lettek. Az egyik legelegánsabb
fürdőházzal akkoriban Siófok büszkélkedhetett, ez volt a
Magyar Tenger Fürdőház. A versenysporttá valló úszás is
kényelmesebb és praktikusabb darabokat kívánt Ennek ellenére
1907-ben még megtörténhetett, hogy közszeméremsértésekre
hivatkozva letartóztatták a túl szűk fürdőruhában mutatkozó
Annette Kellemann úszónőt, aki feszes dresszben pózolt…
Szómagyarázat:
*lidó